Egyházmegyénk Főpásztora a legutóbbi körlevelében is már arról tájékoztatott, hogy a koronavírus okozta járványügyi helyzet miatt ebben az évben nem tartjuk meg a szokott módon egyházmegyénk búcsúját Máriapócson, július utolsó vasárnapján. Ugyanakkor a búcsú napján, július 26-án, tehát jövő vasárnap 11. órakor Főpásztorunk szentmisét mutat be a Kegytemplom udvarán található hátsó oltárnál,...
Ma egy hete Egyházközségünk Képviselőtestülete megtartotta alakuló gyűlését. Ezen a találkozón kérésemre a Testület megerősítette a tisztségviselők személyét, nevezetesen: a világi elnöki teendőket továbbra is GAZDAG BERTALAN, a gondnoki teendőket JUHÁSZ JÁNOS, a pénztárosi teendőket pedig BIRINÉ, BARBÉLY MÁRIA látja majd el. Itt ragadnám meg az alkalmat arra, hogy megköszönjem a korábbi Testület tag...
A mai vasárnapon, vagyis Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepét követő vasárnap szokott lenni az úgynevezett ?Péterfillérek? gyűjtés. Ezzel az összeggel járulnak hozzá a világ katolikusai a Római Pápa fenntartásához, a Szentszék működtetéséhez. A járvány miatt a Szentatya úgy határozott, hogy ezt a gyűjtést az idei évben október 04-re, azaz az évközi 27. vasárnapra helyezi át, úgyhogy ez a g...
Hála Istennek, mivel enyhülés mutatkozik a korábbi járványhelyzetben, így vissza tudtunk költözni Templomunkba, vagyis ezentúl a szentmiséinket, szertartásainkat itt a Plébániatemplomban végezzük el, mutatjuk be, mind hétköznaponként, mind pedig vasárnaponként. Jövő vasárnap már két szentmise lesz itt a Templomban, a szokott időben, azaz reggel 8-kor és délelőtt 10-kor kezdődnek majd.
Visszatekintve az el...
Mmint már korábban is hirdettem, mához egy hétre, azaz június 28-án, vasárnap tartjuk Templomunk búcsúi ünnepét, kérve és imádkozva Szent László király mennyei közbenjárásáért, pártfogásáért. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat szeretném hirdetni:
Az ünnepi, templombúcsúi szentmise jövő vasárnap délelőtt 10-kor kezdődik...
Amint már ma egy hete is hirdettem, Egyházmegyénk Főpásztora úgy döntött, hogy a mai naptól kezdődően visszavonta a korábbi rendelkezéseit, így mindenki számára ismételten kötelező a szentmiséken való személyes részvétel.
A hétköznapi szentmisék bemutatásával kapcsolatban szeretném a következőket hirdetni:
Az előttünk álló héttől kezdődően hétköznaponként a szentmiséket a Kápo...
A javuló járványügyi helyzetre való tekintettel, Egyházmegyénk Főpásztora, összhangban a Püspöki Kar napokban meghozott döntésével, visszavonja azt a rendelkezését, amely felmentést biztosított a Hívek számára a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alól, és lehetővé tette az általános feloldozás megadását. Ez a rendelkezés, vagyis a korábbi, a fent említett engedmények visszavonása júni...
Holnap, Pükösdhétfőn, Máriát, mint az Egyház Édesanyját ünnepeljük, amint már ma egy hete is hirdettem. Ünnepi szentmisék délelőtt 10-kor kezdődik jó idő esetén a Közösségi Ház udvarán, rossz idő esetén pedig a szentmisét közvetítjük a Plébániatemplomból.
Mához két hétre van Úrnapja, Krisztus Szent Teste és Vére ünnepe, amikor is az Oltáriszentséget kivisszük a Templomból és a négy lombsá...
Lassan-lassan befejeződik a húsvéti időszak, hiszen jövő vasárnap van Pünkösd ünnepe. Ezzel az ünneppel bezárul a húsvéti időszak és folytatódik az évközi idő. Ebben az időszakban, vagyis a Pünkösd utáni évközi időben, vasárnaponként és hétköznaponként emlékezünk meg Üdvözítőnk értünk vállalt nagy tetteiről, valamint szentjeinkről is.
Pünkösd ünnepének másnapjával kapcsolatban, az aláb...
Az előttünk álló héten van Urunk Mennybemenetelének az ünnepe, vagyis Áldozócsütörtök, ami munkanap, így Egyházunk vasárnap emlékezik meg erről az eseményről. Jövő vasárnap ünnepeljük tehát Urunk Mennybemenetelének a főünnepét, amikor arra emlékezik Egyházunk, hogy a feltámadt Üdvözítő az apostolok szeme láttára felemelkedik a mennyei dicsőségbe.
Jövő vasárnap is szintén még csak egy szentmi...