Az elmúlt vasárnap, vagyis ma egy hete gyűjtöttünk az Apostoli Szent Szék javára, vagyis megtartottuk a ?Péterfillérek? gyűjtést. Összesen 69.310. ft. gyűlt össze Híveink perselyadományából. Ezt az összeget, azaz 70.000.- ft-ot a hét elején adtam postára, küldtem el a Pü...
Mindenek előtt köszönetet szeretnék mondani egyházközségünk azon Híveinek, akik az elmúlt vasárnap, a délutáni, templombúcsúi ünnepünkre eljöttek, részt vettek az ünnepi szertartáson, segítettek annak megszervezésében, hogy itt a Templomban és a terített asztal mellett...
Mindenekelőtt szeretném megköszönni mindazoknak a férfiaknak, nőknek, asszonyoknak a segítségét, munkáját, akik ma egy hete, Úrnapján, az úrnapi sátorhoz szükséges lombok levágásában, hazahozatalában, a sátrak felállításában, feldíszítésében, továbbá az ünnepi s...
Szeretném megköszönni a bérmálkozó gyerekek szüleinek az ajándékát, amellyel kifejezték hálájukat. Istenünk kegyelme segítse és áldja meg családjuk minden tagját.Amint már több alkalommal is hirdettem, mához egy hétre, azaz június 30-án, vasárnap tartjuk egyházk...
A holnapi nappal, ünneppel kapcsolatban szeretném a Püspöki Hivatal tájékoztatását elmondani. Arról a pápai rendelkezésről tájékoztatott a Főhatóság most is, amiről már a tavalyi évben is, miszerint a Pünkösd ünnepét követő hétfő, vagyis a Pünkösdhétfő, a Szentat...
Lassan-lassan befejeződik a húsvéti időszak, hiszen jövő vasárnap van Pünkösd ünnepe. Ezzel az ünneppel bezárul a húsvéti időszak és folytatódik az évközi idő. Ebben az időszakban, a Pünkösd utáni évközi időben, vasárnaponként és hétköznaponként emlékezünk meg...
Egyházközségünkben az első szentáldozás jövő vasárnap lesz, amint már korábban is mondottam. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat szeretném hirdetni:
A délelőtt 10-kor kezdődő mise keretében 13 gyermek fogja magához venni első alkalommal az Eukarisztiát.
A...
Az elmúlt vasárnap már tettem említést az ökumenikus családi-napról, amely jövő szombaton lett volna esedékes, ám ez a jövő szombati, május 25-én tartandó családi nap most elmarad, hiszen jövő vasárnap van az uniós választás, és a közoktatási intézmények közül ige...
Az idei évben is megrendezésre kerül az ökumenikus családi nap, ahogyan volt ez már az elmúlt két évben is. Május 25-én, szombaton, tehát tegnaphoz két hétre lesz. Reméljük, hogy semmi rendkívüli esemény nem fogja megzavarni ezt a közös találkozást. Erről bővebben jöv...
Húsvét ünnepén már kihirdettem a Kedves Híveknek azokat a legfontosabb eseményeket, amelyek június hónap folyamán egyházközségünkben fognak történni: elsőáldozás, bérmálkozás és templombúcsú. Reméljük, semmi rendkívüli esemény nem zavarja meg ezeket az ünnepi alka...