Mindenek előtt szeretném megköszönni azoknak a Híveknek a fáradtságát, áldozatát, akik a hét folyamán reggelenként eljöttek a hajnali szentmisékre, akár rendszeren, akár alkalmanként. Hála Istennek szép számmal voltunk, 30-40 fő közötti volt a létszám. Továbbra is vá...
Az elmúlt vasárnap volt az Országos Karitász-gyűjtés. Összesen 100.670.- ft. gyűlt össze a Hívek perselyadományából erre a célra. Ennek az összegnek egy részét, 40.000.- ft-ot továbbítottunk a Püspöki Hivatalhoz, a másik része pedig itt, helyben maradt karitatív célokra...
Jövő vasárnap van advent 1. vasárnapja. Ezzel a vasárnappal megkezdődik az új egyházi év. Az adventi időszakkal kapcsolatban az alábbiakat szeretném hirdetni:
Az adventi időszaknak kettős jellege van. Egyrészt felkészít Karácsony ünnepére, másrészt pedig ráirá...
Ma egy hete már tettem említést a Szent László Imaszövetségről. Hála Istennek sokan érdeklődtek felőle és már jó néhány jelentkezési lap is visszaérkezett hozzám, sőt az interneten, a világhálón keresztük is jelezték csatlakozási szándékukat az Imaszövetséghez. Te...
Már ma egy hete is hirdettem a Kedves Híveknek, hogy jövő vasárnap, november 17-én a 10-kor kezdődő mise után, itt a Templomban lesz az az emlékműsor, amelynek középpontjában Sík Sándor költészete áll, hiszen ebben az évben ünnepeljük születésének 130-dik évfordulójá...
A holnapi nappal folytatódik az iskolai tanítás, így folytatódnak az iskolai és a plébánia hittanórák, valamint a kedd esti bibliaóra is.
Az előttünk álló héten, szerdán, november 06-án tartja a berettyó...
Az elmúlt vasárnap a missziók javára gyűjtöttünk. Összesen 90.045.- ft. gyűlt össze a Hívek perselyadományából erre a célra. Ezt az összeget, azaz 90.000.- ft-ot a hét elején adtam postára. Hálásan köszönöm meg mindenkinek a perselyadományát és Isten áldását kérem minden jó szándékú adakozóra.
Az előttünk álló héten, pénteken van november 01-je, azaz Mindenszentek főünnepe. Ünnepi szentmisé...
Mindenekelőtt szeretnék köszönetet mondani Kedves Híveimnek a tegnap délutáni közös együttlétért, mindazoknak, akik eljöttek, és azoknak is, akik segítettek ennek a délutánnak a lebonyolításában. Isten áldása kísérje családjukat, életüket.
Jövő vasárnap van a missziók vasárnapja, ami azt is jelenti, hogy egyházunk ekkor tartja a szokásos, országos gyűjtést a missziók javára. Kérem a Híveket, hogy jövő vasárnap így adakozzunk minden szentmisén a perselybe.
Nemsokára meg...
Jövő vasárnap van a missziók vasárnapja, ami azt is jelenti, hogy egyházunk ekkor tartja a szokásos, országos gyűjtést a missziók javára. Kérem a Híveket, hogy jövő vasárnap így adakozzunk minden szentmisén a perselybe.