Az MKPK rendelkezésének a felolvasása a további enyhítésekről.
Holnap után, azaz kedden van június 29, amikor is egyházunk Szent Péter és Szent Pál apostolokat ünnepli. Ünnepi szentmisénk este 6-kor (18.00) kezdődik majd itt a Templomban.
Ezzel az ünneppel összefüggésben szeretném hirdetni, hogy a szokásos "péterfillérek" gyűjtést a jövő vasárnap, Péter-Pál ünnepét követő vasárnap...
Amint már korábban, és több alkalommal is hirdettem, mához egy hétre, azaz június 27-én, vasárnap tartjuk Templomunk búcsúi ünnepét, kérve és imádkozva Szent László királyhoz, mennyei közbenjárásáért, pártfogásáért. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat szeretném hirdetni:
- Az ünnepi, templombúcsúi szentmise jövő...
Mindenekelőtt szeretném megköszönni mindazoknak a férfiaknak, nőknek, asszonyoknak a segítségét, munkáját, akik ma egy hete, Úrnapja ünnepén, az úrnapi sátorhoz szükséges lombok levágásában, hazahozatalában, a sátrak felállításában, feldíszítésében, továbbá az ünnepi szertartás, a körmenet alatt, végül pedig a sátrak elbontásában is a segítségünkre voltak. Isten áldása kísérje mindannyiuk ...
Az elmúlt vasárnap, vagyis ma egy hete a Szentföld javára gyűjtöttünk. Összesen 102.380.- ft. gyűlt össze a hívek adományából erre a célra, amit a hét elején adtam postára. Megköszönöm mindenkinek a perselyadományát és Isten áldását kérem minden jó szándékú adakozóra.
Az M.K.P.K. és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa arra kér bennünket, hogy a mai nap folyamán, vagyis Úrnapja ...
A holnapi naptól kezdődően a hétköznapi szentmiséket is már itt a Plébániatemplomban mutatjuk be, vagyis a tegnapi nappal befejeződött a Kápolnában bemutatott hétköznapi szentmise.
Az előttünk álló héten, szerdán, június 02-án, itt a mi egyházközségünkben tartja a berettyóújfalui esperesi kerület soron következő gyűlését. Ez a papi gyűlés szerdán fél 10-kor kezdődik itt a Templomban bemu...
HIRDETÉS 2021. MÁJUS 23, PÜNKÖSD.
Holnap, Pükösdhétfőn, Máriát, mint az Egyház Édesanyját ünnepeljük, amint már ma egy hete is hirdettem. Ünnepi miserendet tartunk, tehát az ünnepi szentmisék reggel 8-kor és délelőtt 10-kor kezdődnek itt, a Plébániatemplomban.
A tavalyi évben sajnos a vírushelyzet miatt elmaradt az elsőáldozás, ám ha a jelenlegi és a közel jőv...
Jövő vasárnap befejeződik a húsvéti időszak, hiszen mához egy hétre van Pünkösd ünnepe. Ezzel az ünneppel bezárul a húsvéti időszak és folytatódik az évközi idő. Ebben az időszakban, vagyis a Pünkösd utáni évközi időben, vasárnaponként és hétköznaponként emlékezünk meg Üdvözítőnk értünk vállalt nagy tetteiről, valamint szentjeinkről is.
Pünkösd ünnepének másnapjával kapcsolat...
1. Az MKPK Közleményben módosította korábbi intézkedéseit, amelyek május 10-től, azaz holnaptól, hétfőtől lépnek életbe. Az alábbi rendelkezéseket, intézkedéseket hozták:
A ránkbízottakért érzett felelősségtől vezérelve, figyelembe véve a járványügyi szakemberek véleményét és a COVID-19 járvány harmadik hullámát követő és a beoltottak számának növekedése miatt ...
Mindenek előtt szeretném megköszönni a Rózsafüzér-társulat tagjainak, valamint azoknak is, akik hozzájuk csatlakozva felköszöntöttek a tegnapi nap reggelén. Isten áldását kérem rájuk és családjuk minden tagjára. Természetesen szeretném ezt a köszöntést és jókívánságot viszonozni, így az előttünk álló héten, szerdán reggel a szentmisét hálaadásként erre a szándékra fogom majd bemutatni, felajá...
Az előttünk álló hét folyamán, szombaton megkezdődik az idei évben is május hónapja, ami a Boldogságos Szent Szűznek szentelt időszak. Ilyenkor a májusi litániával, májusi ájtatossággal köszöntjük égi Édesanyánkat. Az idei esztendőben a májusi ájtatosságot egyenlőre nem a Plébániatemplomunkban végezzük el a járvány miatt, hanem a Kápolnában, legalábbis az előttünk álló két hét folyamán bizto...