Jövő vasárnap van április hónap utolsó vasárnapja, vagyis Szt. Márk evangélista ünnepét követő vasárnap, ami azt is jelenti, hogy ilyenkor végezzük el a terménymegáldási, búzaszentelési szertartást. Jövő vasárnap, a délelőtt 11-kor kezdődő mise végén lesz a szertartás. Ha az időjárás engedi, akkor a Templomon kívül, a Közösségi Ház udvarán végezzük el a szentmisét és a búzaszentelést is ú...
Egyházmegyénk Főpásztora, Palánki Ferenc püspök úr úgy döntött, hogy a mai naptól, azaz április 11-től kezdődően új rendelkezést léptet hatályba. A rendelkezés részletei ITT olvashatóak, ez pedig számunkra a következőt jelenti:
- Ahogyan ma egy hete, a Húsvétvasárnap közvetített szentmise végén hirdettem, ezt most is meg...
A nagyhét folyamán 4.000.- ft, az egész nagyböjti időben pedig összesen 110.500.- ft. gyűlt össze a Hívek adományából a húsvéti virágokra, Templomunk húsvéti díszítésére. Hálásan köszönöm meg mindenkinek az adományát és Isten áldását kérem minden jó szándékú adakozóra.
Az előttünk álló időszakkal kapcsolatban az alábbiakról szeretném tájékoztatni a Kedves Híveket:
A hét folyamán összesen 10.000.-ft. gyűlt össze a Hívek adományából a húsvéti virágokra, Templomunk húsvéti díszítésére. Hálásan köszönöm meg ezt az adományt is minden jó szándékú és őszintén adakozó Hívünknek. Istenünk áldását kérem rájuk és családjuk minden tagjára.
Tegnapelőtt fejeződtek be az idei év nagyböjtjében a péntek esti keresztúti ájtatosságok, amelyek egy része ...
Jövő vasárnap van Virágvasárnap, vagyis az Úr Jézus szenvedésének a vasárnapja, amellyel megkezdődnek Húsvét ünnepének eseményei. A liturgiával kapcsolatban az alábbiakat szeretném hirdetni:
- A jövő vasárnapi szertartásunk hasonló lesz a tavalyi évben, virágvasárnap bemutatott szentmiséhez, vagyis innen a Templomból közvetítjük.
Egyházmegyénk Főpásztora, Palánki Ferenc püspök úr úgy döntött, hogy a holnapi naptól, azaz március 15-től kezdődően új rendelkezést léptet hatályba a világjárvány harmadik hullámának egyre erősödő volta, a fertőzöttek számának meredek emelkedése miatt. Ez pedig a következőt jelenti:
- A tegnapi nappal a hétköznapi, a mai naptól kezdődően pedig a vasárn...
Ma egy hete országos gyűjtést tartottunk a katolikus iskolák javára. Ezen gyűjtés alkalmából Templomunkban 57.545.- ft. gyűlt össze a Hívek perselyadományából. A gyűjtés összegét, azaz 60.000.- ft-ot a hét elején adtam postára. Hálásan köszönöm meg mindenkinek a perselyadományát és Isten áldását kérem a jószándékú adakozókra.
A hét folyamán összesen 6.000.- ft. gyűlt ...
Mindenekelőtt ismételten szeretném megköszönni Híveimnek azt, hogy szép számmal voltunk jelen Templomunkban a keresztúti ájtatosságon és az azt követő szentmisén. Az előttünk álló pénteken is várjuk Híveinket erre a közös, délutáni imádságra, ájtatosságra.
A hét folyamán összesen 30.000.- ft. gyűlt össze Híveink adományából a húsvéti virágokra, Templomunk húsvéti dí...
Nagyböjt kezdetén szeretném megköszönni azoknak a helybeli családoknak, személyeknek a kedvességét, figyelmességét, akik a farsangi időszak alatt megtiszteltek egyrészt azzal, hogy elhívtak otthonukba, ahol együtt imádkozva Isten áldását kértük lakásukra, családtagjaikra, másrészt pedig azzal is, hogy a terített asztal mellett közösen foglaltunk helyet. Isten áldása kísérje továbbra is életüket, csalá...
Az előttünk álló héten, szerdán van hamvazószerda, vagyis az idei évben a nagyböjti időszak kezdete. Ezzel az ünneppel és időszakkal kapcsolatban az alábbiakat szeretném hirdetni:
- Hamvazószerdán megszenteljük, megáldjuk azt a hamut, amivel meg is hamvazkodunk. Ezen a napon, hamvazószerdán két ünnepi szentmisét mutatunk be, tehát reg...