HunEngDeuPln
háttér
 

Kápolna

Kedves imádkozni, pihenni vágyó Testvérem!

A Wesselényi út 1/b. szám alatt található Kápolna és Zarándokház, amelyet 2017. szeptember 26-án szentelt fel Palánki Ferenc megyéspüspök és Bosák Nándor nyugalmazott főpásztor, különleges színfoltja Egyházközségünknek, hiszen lehetőséget kínál az elcsendesülésre, lelkigyakorlatokra illetve a testi-lelki felüdülésre.
Szeretettel várjuk a paptestvéreket, diakónusokat, papnövendékeket (kispapokat), valamint az olyan világi személyeket, akik a római katolikus egyház kötelékében dolgoznak, szolgálnak (akolitusok, egyházközségi képviselő-testületi tagok, hitoktatók, kántorok, sekrestyések, a Plébániahivatalokban dolgozó irodai, a házvezetést, takarítást végző, kerti munkákban kisegítő személyek).
A világi személyektől minden esetben saját plébánosuk írásbeli ajánlását (plébánosi ajánlás) kérjük.

1) KÁPOLNA

A helyi Egyházközség hitéletében abból a szempontból van fontos szerepe, hogy vasárnaponként az esti, ünnepi szentmisét itt mutatjuk be. Októbertől márciusig este 6-kor (18.00), áprilistól szeptemberig pedig este 7-kor (19.00) kezdődőnek a szentmisék. Azonban a főszezonban, vagyis a turisták által leginkább látogatott hónapok (július és augusztus) folyamán a Plébániatemplomban (Bocskai u. 1.) vannak a vasárnap esti szentmisék bemutatva, ezért a Kápolnában ennek a két hónapnak a vasárnapjain és ünnepnapjain nincs szentmise.

2) ZARÁNDOKHÁZ

A Kápolna fölötti két szinten (I. és II. emelet) találhatóak azok az apartmanok, ahol 18 személy is elhelyezhető, főleg 2 ágyas szobákban, valamint egy nagyobb terem (teakonyha étkezővel), ahol egyszerűbb reggeli és vacsora is elkészíthető, elfogyasztható.



Minden szobához fürdőszoba tartozik, klímával felszerelve és a házban liftet is lehet használni. Az egész épületben tilos a dohányzás, erre lehetőség az épületen kívül van. Az udvarban 8-10 személyautó számára van parkolási lehetőség. Aki szeretne időt tölteni Zarándokházunkban, kérjük, hogy a mindenkori, helybeli Plébános atyát keresse a honlapon található elérhetőségek egyikén (vezetékes telefon, mobiltelefon, e-mail). Kérjük, hogy minden esetben Vele egyeztessék az érkezés és távozás időpontját, a költségeket és a rendezés módját, valamit az időt eltölteni szándékozók számát, lehetőleg nemek szerint. Tartalmas időtöltést, pihenést, testet-lelket üdítő kikapcsolódást, lelkigyakorlatozást kívánunk!

Szeretettel: a hajdúszoboszlói Róm. Kat. Egyházközség

Képek