HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetések 2019. január 20.

Amint már az elmúlt vasárnap is hirdettem, a holnapi nappal megkezdődik itt városunkban az ökumenikus imahét, vagyis mindhárom egyházközség Templomaiban együtt imádkozunk a krisztusi egységért. A korábbiakhoz képest annyiban lesz változás, hogy a Református Templomban leszünk, ahogyan és ahol már tavaly is voltunk, tehát nem az Imaházban. A közös esti találkozások módja, formája a következő képpen történik majd:
  • Hétfőn a Rk. Templomban, kedden a Gk. Templomban, szerdán a Ref. Templomban, csütörtökön a Rk. Templomban, pénteken a Gk. Templomban és szombaton a Ref. Templomban lesz a befejezés. Hívunk és várunk mindenkit, mindhárom helyre, minden este a fél 6-kor, 17.30-kor kezdődő közös imádságokra, szertartásokra.
  • Mivel az Ref. Templomban lesz a befejező imaóra, így náluk lesz a közös agapé is. Éppen ezért kérek mindenkit, hogy a vendéglátáshoz szükséges ételeket, italokat, süteményeket, amelyeket az elmúlt időszakban is felajánlottunk, hozzuk el erre az alkalomra, továbbá kérem azt is, hogy a szertartás előtt, szombaton délután hozzuk el az Imaházba, pontosan azért, hogy tudják azokat elrendezni még a szertartás kezdete előtt.
  • Az imaórák napok, dátumok, és helyek szerinti beosztását már elhelyeztem Templomunk hirdetőtábláján.
  • Mivel a szertartások este fél 6-kor (17.30) kezdődnek, így kedden este a szentmise elmarad, helyette reggel fél 8-kor lesz a szentmise bemutatva.
Ma délután egyházközségünk Képviselő-testülete számára gyűlés lesz a plébánián, ahogyan már ezt ma egy hete is hirdettem. Gyűlésünk tehát ma délután 4-kor (16.00) kezdődik, amelyre a Testület minden tagját tisztelettel meghívom és várom.

 

Miserend (2019. január 21. - 27.)

  • HÉTFŐ
    • 07.30 Rózsafüzér ima
  • KEDD
    • 07.30 Szilágyi József ✝ 20. évf. nm.
  • SZERDA
    • 07.30 István ✝ édesapáért nm.
  • CSÜTÖRTÖK
    • 07.30 Ágnes és János ✝ szülőkért nm
  • PÉNTEK
    • 07.30 ✝ Béla áldozópapért nm.
  • SZOMBAT
    • 07.30 Mária ✝ édesanyáért nm.
  • VASÁRNAP
    • A plébániatempolomban (Bocskai u. 1.)
      • 08.00 Szentmise
      • 10.00 Szentmise
    • A kápolnában (Wesselényi u. 1.)
      • 18.00 Szentmise

2019-01-20
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás