HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2021. május 2-án

  1. Mindenek előtt szeretném megköszönni a Rózsafüzér-társulat tagjainak, valamint azoknak is, akik hozzájuk csatlakozva felköszöntöttek a tegnapi nap reggelén. Isten áldását kérem rájuk és családjuk minden tagjára. Természetesen szeretném ezt a köszöntést és jókívánságot viszonozni, így az előttünk álló héten, szerdán reggel a szentmisét hálaadásként erre a szándékra fogom majd bemutatni, felajánlani.
  2. Az előttünk álló héten van május hónap elsőcsütörtökje és elsőpéntekje:

- Csütörtökön és pénteken a szentmisék este fél 6-kor (17.30) kezdődnek majd a Kápolnában. Csütörtökön papjainkért, papi hivatásokért mutatjuk be a szentmisét majd szentségimádást végzünk erre a szándékra.

- Pénteken a délelőtti órákban még nem lesz beteglátogatás egyházközségünkben. Az esti szentmisét pedig a rózsafüzér-társulat élő és ? tagjaiért mutatjuk be, azt követően pedig elénekeljük a Jézus Szíve litániát is.

  1. Ma az édesanyák, a nagymamák ünnepén szeretnénk egy olyan ajándékot átadni az anyukáknak, ami még nem volt. Talán többen hallották már a különböző médiafelületeken (Katolikus Rádió, Bonum TV, internetes portálok) egyházközségünknek azt a kezdeményezését, hogy a mai napon egy minél nagyobb, akár országos imaláncot szeretnénk alkotni. Vagyis mindenki a maga helyén, családban, közösségben, egyedül, Mária szobor vagy kép előtt, kereszt előtt, minél többen imádkozzuk el az Irgalmasság rózsafüzért az Édesanyákért, valamint kérjük Égi Édesanyánk a Boldogságos Szent Szűz mennyei közbenjárását ennek a vírushelyzetnek a megszűnéséért. Kérek mindenkit, itt helyben is, hogy ma, május 02-án, vasárnap, délután 3-kor (15.00) imádkozzunk együtt erre a szándékra. Itt helyben, Szoboszlón, a honlapunkon lévő skype-os alkalmazást fogjuk használni. Aki teheti, kérem, csatlakozzon egyrészt ehhez az országos felhíváshoz, másrészt pedig a honlapunkon lévő skype programhoz. A csatlakozás a szokott módon lehetséges: imádság menűpontra kattintva, kiválasztjuk az on-line ima fület, és vendégként tudunk csatlakozni a mai, délutáni irgalmasság rózsafüzérhez. Várunk tehát mindenkit ma délután erre a közös imára.
  2. Jövő vasárnaptól kezdődően a vasárnapi szentmise kezdési időpontja változik, vagyis egy órával korábban, azaz a szokott időben, délelőtt 10-kor fog majd kezdődni, akár szabadtéri, akár közvetített szentmise lesz.
  3. Miserend (2021. 05. 03-05.09):

KÁPOLNA (Wesselényi u.)

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima

KEDD, 17.30: Magdolna gyógyulásáért nm.

SZERDA, 7.30: Hálaadó mise

CSÜTÖRTÖK, 17.30: Papjainkért, papi hivatásokért nm.

PÉNTEK, 17.30: A Rózsafüzér-társulat élő és ? tagjaiért nm.

SZOMBAT, 7.30: Krisztina gyógyulásáért nm.

VASÁRNAP (Bocskai u.): 10.00: Szentmise Közösségi Házunk udvarán, rossz idő esetén on-line formában közvetítve.

  1. Mivel ma elsővasárnap van, így most ennek a szentmisének a végén megáldom a rózsafüzér-társulat titkait, majd megtartjuk szentségimádásunkat és azt követően lesz szokott formában a titokcsere.

2021-05-02
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás

Kapcsolódó galéria