HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2020 december 6-án

  1. Mindenek előtt szeretném megköszönni a Kedves Hívek közül azoknak a fáradtságát és áldozatát, akik a jelen helyzet ellenére is részt vettek a hét folyamán a hajnali szentmiséken. Hála Istennek szép számmal voltunk, 30-40 fő közötti létszámot számolhattunk meg naponta a hajnali miséken. Továbbra is hívjuk és várjuk a Híveket a hajnali szentmisékre addig, amíg van, vagy lesz erre lehetőség az előttünk álló adventi időszakban.
  2. Korábban már hirdettem, hogy a vírushelyzetre tekintettel ebben az éveben, most, az adventi időszakban lelkigyakorlatunk elmarad. Ez pedig azt is jelenti, hogy csak jó magam fogok gyóntatni a vasárnapi misék előtt, és ha szükséges, a misék után is, készülve Karácsony ünnepére. Ezt már most jelezem a Híveknek azért, hogy akinek bármilyen okból kifolyólag ez a lehetőség, ez a mód nem felel meg, kérem, hogy máshol végezze el a karácsonyi gyónását addig, amig van erre lehetőség. Ne ünnepeljünk Karácsonykor anélkül, hogy szentgyónásunkat ne végeztük volna el.
  3. A hét folyamán összesen 36.500.- ft.- gyűlt össze a Hívek adományából a karácsonyi virágokra, Templomunk karácsonyi díszítésére. Hálásan köszönöm meg mindenkinek az adományát és Isten áldását kérem minden jó szándékú adakozóra. Továbbra is várjuk a Kedves Testvérek adományait erre a célra.
  4. Jelzem a Kedves Híveknek, hogy hála Istennek erre az évre már nincs lehetőség szentmiséket előjegyeztetni, beíratni, mert ez az év már betelt, vagyis aki szeretne misét mondatni, annak már csak a jövő éveben, 2021-ben nyílik erre lehetősége.
  5. Betegink számára a Karácsony előtti gyóntatás csak azoknál, és abban az esetben lesz, ha maga a beteg kéri, amennyiben tudja, vagy hozzátartozója teszi meg ezt a kérést, és a gyóntatást egyeztettük, feltéve, ha más egyházi vagy világi rendelkezés nem lép életbe. Kérem tehát a betegeket, vagy hozzátartozójukat, hogy az előttünk álló időszakban egyeztessék, jelezzék gyónási szándékukat.
  6. Holnap után, azaz kedden van december 08-a, Szeplőtelen Fogantatás főünnepe. Ünnepi szentmisénk reggel 6-kor kezdődik.
  7. Miserend (2020. 12. 07-12. 13.):

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima

KEDD, SZEPLŐTELEN FOGANTATÁS FŐÜNNEPE

           6.00: Gyermek gyógyulásáért nm.

SZERDA, 6.00: Magdolna gyógyulásáért nm.

CSÜTÖRTÖK, 6.00: Julianna ✝-ért nm.

PÉNTEK, 6.00: László ✝-ért nm.

SZOMBAT, 6.00: A Tomorszki család ✝ cstg. nm.

VASÁRNAP: 8.00: Szentmise

                   10.00: Szentmise

  1. Most pedig, mivel elsővasárnap van, megáldom a rózsafüzér-társulati titkokat, elvégezzük szokott formában szentségimádásunkat, majd pedig titokváltás következik.

2020-12-06
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás