HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2020. december 20-án

  1. Mindenek előtt szeretném megköszönni ismételten a Kedves Hívek közül azoknak a fáradtságát és áldozatát, akik a jelen helyzetben is részt vettek a hét folyamán, a hajnali szentmiséken. Hála Istennek ismét szép számmal voltunk naponta, itt Templomunkban a reggeli miséken. Az előttünk álló héten, kedden és szerdán reggel lesznek még hajnali szentmisék, ahová továbbra is hívjuk és várjuk a Híveket.
  2. A hét folyamán összesen 28.000.- ft.- gyűlt össze a Hívek adományából a karácsonyi virágokra, Templomunk karácsonyi díszítésére. Hálásan köszönöm meg mindenkinek az adományát és Isten áldását kérem minden jó szándékú adakozóra. Az előttünk álló héten még várjuk a Kedves Testvérek adományait erre a célra.
  3. Az előttünk álló héten, pénteken ünnepeljük Jézus Krisztus születését, Karácsony ünnepét. Ezzel kapcsolatban az alábbiakat szeretném hirdetni:

- Csütörtökön van december 24-e, azaz Szenteste. Ezen a napon az éjféli szentmise este 10-kor (22.00) fog majd kezdődni, ami nem lesz nyilvános, hanem on-line formában közvetítjük, ahogyan ezt már ma egy hete is hirdettem. Tehát akiknek van erre alkalmas számítógépe, okostelefonja és internetkapcsolata, azok követhetik, megnézhetik ezt a közvetítést. Mindez a fennálló vírushelyzet miatt van így.

- Kérem, keressük fel Egyházközségünk honlapját, majd az imádság menüpontra kattintsunk és a bal oldalt található On-line ima opciót válasszuk ki, ahol elérhető lesz az éjféli mise. Ugyanakkor a hirdetések és a miserend menüpontokban is lesz egy lehetőség, ami elvezet bennünket ahhoz a ponthoz, ahol csatlakozhatunk az élő közvetítéshez.

- A Szentestén, azaz csütörtökön a közvetítés este fél 10-kor (21.30) kezdődik majd, hiszen a Betlehem előtt, a Betlehem mellett ekkor kezdjük el a rózsafüzért imádkozni, amibe otthonainkból is belekapcsolódhatunk, használva számítógépünket, telefonunkat. Várunk tehát mindenkit erre a szokatlan formában bemutatásra kerülő éjféli szentmisére a számítógépek és telefonok elé.

  1. Pénteken, Karácsony ünnepén szentmiséink a már megszokott időpontokban kezdődnek itt a Plébániatemplomban, azaz reggel 8-kor és délelőtt 10-kor.
  2. Szombaton, Karácsony ünnepének 2. napján, szentmiséink szintén reggel 8-kor és délelőtt 10-kor kezdődnek itt a Plébániatemplomban.
  3. Jövő vasárnap van Szent Család vasárnapja, vagyis a polgári év utolsó vasárnapja. Szentmiséink a szokott időben kezdődnek, reggel 8-kor és délelőtt 10.00-kor, és a szentmisék végén majd megáldom a családokat.
  4. Szeretnék egy örömhírt megosztani a Kedves Hívekkel. Az év elején nyújtottunk be egy pályázatot Templomunk külső munkálatainak az elvégzésére.

Ezen pályázat megnyerésére igen kevés esélyünk, csekély reményünk volt, ám az ősz kezdetén isteni Gondviselés hatására ez a csekély remény és esély megerősödni látszott oly annyira, hogy jó néhány héttel ezelőtt telefonon értesítettek arról a szándékról, hogy mégis támogatni kívánják benyújtott kérésünket. Tegnapelőtt, azaz pénteken vált teljesen biztossá, hiszen megkaptuk azt az aláírt, lepecsételt, jogi szakértők által is jóváhagyott Támogatási Okiratot, amelyben rendelkeznek az odaítélt összegről és annak a felhasználási lehetőségéről. Egyházközségünk tehát közel 70 millió forintot nyert ezzel a pályázattal. A betlehemi Kisjézuska igen bőséges, nagyvonalú ajándékot helyezett ennek az egyházközségnek a jászlába az idei év Karácsonyán. Éppen ezért, szeretném kérni a Kedves Hívektől, hogy imáinkban emlékezzünk meg erről az adományról, és legyünk érte hálásak a Jóistenek. Ugyanakkor viszonylag nagyobb beruházás előtt állunk, így szükség lesz a Hívek segítségére, adományaira is. Elég sok az előkészítő munka, feladat, így a tényleges megvalósítás, a mesterek által végzett fizikai munka 2021-ben, vagyis a jövő év tavaszának végén, nyarának elején kezdődhet meg. Szeretném, ha a jövő évben megvalósuló Eucharisztikus Kongresszus után, annak közelségében lenne az ünnepélyes megáldás, felszentelés. Nagyon méltó, igen illő módon emlékezhetnénk meg erről a nemzetközi hitéleti eseményről, itt helyben, a hajdúszoboszlói Egyházközségben. Természetesen az előkészítő és az elvégzendő munkát időben terveztük így, az előttünk álló hónapokra, amelyeknek a megvalósítása, megvalósulása sok mindentől függ. Reméljük, hogy semmi rendkívüli esemény nem jön közbe, nem szól közbe, nem zavarja meg beruházásunkat. Igyekszek majd ezen fejlesztésünkről, annak menetéről időben tájékoztatni a Híveket.

  1. Miserend (2020. 12. 21-12. 27.):

PLÉBÁNIATEMPLOM, (Bocskai u. 6.)

HÉTFŐ, 7.30: Rózsafüzér ima

KEDD, 6.00: Antal ✝-ért nm.

SZERDA, 6.00: Mihály ✝-ért nm.

CSÜTÖRTÖK, KARÁCSONY VIGÍLIÁJA

          22.00: Éjféli szentmise, on-line formában, nem nyilvános szertartás

PÉNTEK, KARÁCSONY ÜNNEPE

          8.00: Pásztorok miséje

          10.00: Ünnepi szentmise

SZOMBAT, KARÁCSONY 2. NAPJA:

          8.00: Szentmise  

          10.00: Szentmise

VASÁRNAP, SZENT CSALÁD ÜNNEPE

          8.00: Szentmise  

          10.00: Szentmise


2020-12-20
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás