HunEngDeuPln
háttér
 

Hirdetés 2019. december 01-én

Az elmúlt vasárnap volt az Országos Karitász-gyűjtés. Összesen 100.670.- ft. gyűlt össze a Hívek perselyadományából erre a célra. Ennek az összegnek egy részét, 40.000.- ft-ot továbbítottunk a Püspöki Hivatalhoz, a másik része pedig itt, helyben maradt karitatív célokra. Hálásan köszönöm meg mindenkinek a perselyadományát és Isten áldását kérem minden jó szándékú adakozóra.
 
Örömmel jelzem a Kedves Híveknek, hogy az idei év adventjében is van városunknak adventi koszorúja, amelyen az adventi időszak egy-egy vasárnapján ünnepi formában gyújtjuk majd meg a gyertyákat. A mai napon a város szervezésében lesz a világítás felkapcsolása és az első gyertya meggyújtása, advent 2-dik vasárnapján a Református Egyház, a 3-dik vasárnap a Római Katolikus Egyház és a 4-dik vasárnap pedig a Görögkatolikus Egyház szertartásának keretében gyulladnak meg a városi adventi koszorún a gyertyák. A városi karácsonyfa és adventi koszorú a Művelődési Központ előtti téren van felállítva, és itt végezzük el a gyertyagyújtási szertartásainkat advent vasárnapjain, amelyek délután 4-kor, (16.00) kezdődnek. Természetesen hívunk és várunk mindenkit ezekre a vasárnap délutáni közös imádságos találkozásainkra felekezeti hovatartozástól függetlenül.
 
A holnapi nappal megkezdődnek az adventi hétköznapok, amelyekhez hozzá tartoznak a hajnali szentmisék, vagyis a roráte misék. Ezek a szentmisék hétköznaponként, hétfő kivételével, reggel 6-kor kezdődnek. Természetesen mindenkit, felnőtteket és gyerekeket is hívunk és várunk ezekre a szentmisékre, a korábbi évekhez hasonlóan. A hajnali misék végén, az áldás előtt elimádkozzuk közösen az Úr Angyala imádságunkat. A rózsafüzért pedig a szentmise után mondjuk el.
 
Az elmúlt hét folyamán összesen 17.000.- ft.- gyűlt össze a Hívek adományából a karácsonyi virágokra, Templomunk karácsonyi díszítésére. Hálásan köszönöm meg mindenkinek az adományát és Isten áldását kérem minden jó szándékú adakozóra. Továbbra is várjuk a Kedves Testvérek adományait erre a célra.
 
Az előttünk álló héten, pénteken van december hónap első péntekje, így a reggeli szentmisét a rózsafüzér-társulat élő és ? tagjaiért mutatjuk be, majd elénekeljük a Jézus Szíve litániát, valamint a délelőtt folyamán meglátogatom az egyházközség betegeit, hogy tudják elvégezni gyónásukat és áldozásukat.
 
Az előttünk álló héten, szombaton van december hónap elsőszombatja, így a reggeli misét a tisztítóhelyen szenvedő lelkekért mutatjuk be, ajánljuk fel.
 
Az előttünk álló héten, pénteken van Szt. Miklós püspök ünnepe, amikor is megérkezik mindenhová a Mikulás, így ellátogat ide, hozzánk is. Jövő vasárnap a délelőtt 10-kor kezdődő szentmise keretében köszönthetjük majd körünkben Püspök atyánkat, aki feleleveníti Miklós püspök szellemiségét és egy kis ajándékkal is kedveskedik majd nekünk. Éppen ezért hívjuk és várjuk a Kedves Híveket, gyerekeket szüleikkel együtt erre a szentmisére, hogy átadja mindenkinek az ajándékát.
 
Mivel az adventi időszakban hétköznaponként a szentmisék reggel kezdődnek, így a kedd esti bibliaóra is korábban kezdődik majd, tehát délután 5-kor (17.00).
 
Örömmel jelzem a Kedves Híveknek, hogy az egyházmegyei Szent László Imaszövetségbe eddig 26-an jelentkeztek egyházközségünkből, akik számára Főpásztorunk elküldte a rózsafüzért. A jelentkezés nincs lezárva, vagyis bármikor lehetséges a csatlakozás ehhez az imádkozó közösséghez. Mivel az előttünk álló csütörtökön nem lesz egyházmegyei közös találkozó, így itt helyben találkozunk az Imaszövetségbe jelentkezőkkel, és természetesen mindazokkal, akik érdeklődnek. Csütörtökön, december 05-én este 5-kor (17.00) egyházközségünk hittantermébe várom tehát az Imaszövetség tagjait és az érdeklődőket is, és a megbeszélést követően a Templomban közös imádsággal fejezzük majd be ezt a találkozást.

 

Miserend (2019. december 02 - 08.)

  • HÉTFŐ
    • 07:30 Rózsafüzér ima
  • KEDD
    • 06:00 ?Ferencért valamint élő és ? cstg. nm
  • SZERDA
    • 06:00 Kurucz Gézáné, Eszter ? temetési mise
  • CSÜTÖRTÖK
    • 06:00 Szentmise
  • PÉNTEK
    • 06:00 Rózsafüzér-társulat élő és ? tagjaiért nm.
  • SZOMBAT
    • 06:00 Tisztítóhelyen szenvedő lelkekért nm.
  • VASÁRNAP
    • A plébániatempolomban (Bocskai u. 1.)
      • 08:00 Szentmise
      • 10:00 Szentmise
    • A kápolnában (Wesselényi u. 1.)
      • 18:00 Szentmise

2019-12-01
Szerző: Dr. Lipták József plébános
Heti hirdetés
facebook email nyomtatás