Ön itt van most:XVI. Benedek pápa PORTA FIDEI

XVI. Benedek pápa PORTA FIDEI


motu proprio kiadott apostoli levele, amellyel meghirdeti a Hit évét

Ebben az évben döntő lesz felidéznünk hitünk történelmét, melyben megmutatkoznak az életszentség és a bűn közötti szakadék kifürkészhetetlen mélységei. Míg az életszentségben láthatóvá válnak azok a kincsek, amelyekkel férfiak és nők életük tanúságtételével hozzájárultak a közösség növekedéséhez és fejlődéséhez, a bűnnek folyamatos és őszinte megtérésre kell késztetnie mindenkit, hogy megtapasztalhassák a mindenkihez közeledő Mennyei Atya irgalmát.

Ez idő alatt tekintetünket Jézus Krisztusra, „a hit szerzőjére és beteljesítőjére" szegezzük (Zsid 12,2): benne talál beteljesedést az emberi szív minden vágyakozása és szorongása. A szeretet öröme, a szenvedés és fájdalom drámájára adott válasz, a kapott hántásokkal szembeni megbocsátás hatalma és az élet győzelme a halál üressége felett: mindez az Ő megtestesülésének misztériumában találja meg beteljesülését; emberré válásában, abban, hogy osztozik emberi gyöngeségünkben, hogy átalakítsa azt föltámadásának erejével. Ő, aki meghalt és föltámadott a mi üdvösségünkért, világítja meg teljesen hitünk példáit (a szenteket), akik meghatározták üdvösségünk kétezer évét.

A Hit éve jó alkalom lesz a szeretetről (karitászról) való tanúságtétel fokozására is. Szent Pál figyelmeztet bennünket: „Most megmarad ez a három: a hit, a remény és a szeretet, de a legnagyobb a szeretet" (1Kor 13,13). Még erőteljesebb szavakkal - amelyek mindig köte¬lezőek maradnak a keresztények számára - mondja Szent Jakab: „Testvéreim, mit használ, ha valaki azt állítja, hogy van hite, tettei azonban nincsenek? Üdvözítheti a hite? Ha valamelyik testvérnek nincs ruhája és nincs meg a mindennapi tápláléka, és egyiketek így szólna hozzá: »Menj békében, melegedj, és lakjál jól!«, de nem adnátok meg neki, amire testének szüksége van, mit használna? Ugyanígy a hit is, ha tettei nincsenek, magában holt dolog. Azt is mondhatja valaki: »Neked hited van, nekem meg tetteim. Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet.«" (Jk 2,14-18).

A szeretet nélküli hit terméketlen, míg a hit nél¬küli szeretet kétségek között vergődő érzelem marad. A hitnek és a szeretetnek szüksége van egymásra, úgy, hogy egyik a másik számára nyitja meg az utat. Valóban sok keresztény szenteli oda életét a magányosoknak, a peremre szorultaknak, azoknak, akiket mások kirekesztettek, mert nekik van elsősorban szükségük a figyelemre, őket a legfontosabb támogatni, mert bennük ismerhetjük föl a Krisztus arcát. A hit által ismerhetjük föl a föltámadott Úr arcát azokban, akik szere¬tetünket várják.
„Amit egynek tettetek a legkisebbek közül, nekem tettétek!" (Mt 25,40) - ezeket a figyelmeztető szava¬kat nem szabad elfelednünk, melyek állandóan arra hívnak, hogy térjünk meg ahhoz a szeretethez, mellyel Ő visel gondot miránk. A hit képesít arra bennünket, hogy felismerjük Krisztust, és az Ő szeretete sürget, hogy mindannyiszor segítsünk neki, amikor életünk útján felebarátunkban találkozunk vele. A hit erősít meg, hogy reménnyel és elkötelezettséggel tekintsünk világunkra, várva az „új eget és új földet, melyekben igazságosság lakik" (vö. Jel 21,1; 2Pt 3,13).

Élete vége felé Szent Pál arra kérte tanítványát, Timóteust, hogy ragaszkodjon a hithez, olyan állhatato¬san, mint gyermekkorában (2Tim 2,22; vö. 2Tim 3,15). Ez a felhívás mindannyiunkhoz szól, arra szólít, hogy ne legyünk lanyhák a hitben. A hit életünket végig kísérő társa, mely képessé tesz arra, hogy mindig új módon csodálkozzunk rá arra, mit tett értünk Isten. Jelen történelmünkben az 'idők jeleire' figyelve a hit arra kötelez mindannyiunkat, hogy a Föltámadott Úr eleven jeleivé várjunk a világban. A mai világnak elsősorban olyan emberekre van szüksége, akiknek szívét-lelkét megvilágosította az Úr szava, és képesek sokak szívét, elméjét megnyitni arra, hogy vágyódjanak Isten és a vég nélküli igaz élet után.

„Hogy az Úr szava terjedjen és megdicsőüljön (2Tessz 3,1), tegye a Hit éve egyre erősebbé kapcso¬latunkat az Úr Krisztussal, mert egyedül csak benne tekinthetünk biztonsággal a jövőbe. Ő a hiteles és el nem múló szeretet biztosítéka. Szent Péter szavai vetnek fényt a hitre: „Ezért örüljetek, noha most egy ki¬csit szomorkodnotok kell, mert különféle kísértések érnek benneteket, hogy a próbát kiállva hitetek, amely értékesebb a tűz próbálta veszendő aranynál, Jézus Krisztus megjelenésekor méltó legyen a dicséretre, a dicsőségre és a tiszteletre. Akit, noha nem láttatok, mégis szerettek; bár most sem látjátok, mégis hisztek benne. De mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsőültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét." (1Pt 1,6-9) A keresztények élete ismeri az örömet, de ismeri a szenvedést is. Milyen sok szent tapasztalta meg a magányt; napjainkban is milyen sok hívő tapasztalta meg Isten hallgatását, pedig vigasztalására várt! Az élet megpróbáltatásai, mi-közben segítenek megérteni a Kereszt misztériumát és részesülni Krisztus szenvedésében (vö. Kol 1,24), annak az örömnek és reménynek előjátékai, melyre a hit vezet: „mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős" (2Kor 12,10). Szilárd meggyőződéssel hisszük, hogy az Úr Jézus legyőzte a rosszat és a halált. Ezzel a bizonyossággal hagyatkozzunk Őrá: Ő jelen van közöttünk, legyőzi a Sátán hatalmát (vö. Lk 11,20); és az Egyház, az Ő irgalmasságának látható közössége, megmarad Benne mint az Atyával való végső kiengesztelődés jele.

A kegyelem ezen idejét Isten Anyjára bízzuk, akit „boldognak" mondunk, „mert hitt" (Lk 1,45).

Kelt Rómában, Szent Péternél,

2011. október 11-én,

pápaságunk hetedik évében

XVI. Benedek