Ön itt van most:Lelkigyakorlat a hajdúszoboszlói Szent László Plébániatemplomban

Lelkigyakorlat a hajdúszoboszlói Szent László Plébániatemplomban


2019. Advent

<< Vissza a NEK 2020 menüpontra

Közeledvén a karácsonyi ünnepekhez, egyházközségünkben a korábbi évek szép hagyományának megfelelően, két egymást követő estén (2019. december 20-án és 21-én, pénteken és szombaton) adventi lelkigyakorlat került megtartásra.

A lelkigyakorlatot Sárközi Balázs atya, a nyíradonyi római katolikus egyházközség plébánosa vezette.

Balázs atya az első napon arról beszélt, hogy az adventi időszak az elcsendesedés, a befelé fordulás, az Isten felé fordulás, az imádság időszaka, hiszen Isten Fiát, az ő születését várjuk, erre készülünk.
Buzdított mindenkit arra, hogy különösen az adventi időszakban minél gyakrabban vegyük kezünkbe a Bibliát, olvassuk annak tanítását.

Beszélt arról, hogy tanuljunk meg helyesen, teljesen Isten felé fordulva imádkozni, tudjuk letenni gondjainkat, bajainkat Isten kezébe.

Beszélt a bűnbánat fontosságáról, Keresztelő Szent János példáját idézve, és buzdított mindenkit a bűnbánatra, és a szent gyónás elvégzésére.

A második este során Szűz Mária példáját állította elénk, aki alázatos lélekkel, gondolkozás nélkül mondott „igent” az Isten meghívására.

Szűz Mária mély hite, alázata utat mutat a mai ember számára abban is, hogy az élet nehézségei közepette tudjunk rátámaszkodni Isten irgalmas szeretetérére.

Mindkét napon a szentmisék előtt és alatt is lehetősége volt mindnyájunknak a szent gyónásra, előkészítve lelkünket Jézus születésének méltó megünneplésére.

Az együtt töltött két este, melyen szép számmal vettek részt az egyházközség tagjai, segített abban, hogy lelkünket ünnepi díszbe öltöztessük, és így várjuk az ünnepeket.

Biriné, Barbély Mária

<< Vissza a NEK 2020 menüpontra