itt van most:Hirdetés 2017. október 15.

Hirdetés 2017. október 15.


  • Az elmúlt vasárnap már hirdettem, hogy első alkalommal kerül megrendezésre egyházközségünk tagjai számára az a szüreti mulatság, ahol zenés, táncos, vidám hangulatban szeretnénk hálát is adni.
    Az időpont: október 21. szombat.
    Helye: Közösségi Házunk két nagyterme.
    A belépők ára: 500.- ft./személyenként, 14 éves kor alatt, gyerekek számára ingyenes.
    A belépőket ott helyben, szombaton este lehet majd megvásárolni. Tombolákat is lehet majd vásárolni, 50 ft./db.
    Ez az egyházközségi rendezvény batyus jellegű, tehát a vacsora, a közös étkezés a magunk által hozott ételekből és italokból áll majd, amit közösen fogunk, együtt elfogyasztani, elsősorban hideg ételek felajánlását várjuk.
    A program: 18.30: megnyitó, majd az összes jelenlévővel közös tánc;
    19.30-20.30-ig vacsora, utána vetélkedő mindenki számára, 21.00: ismét tánc;
    22.00: népdaléneklés, majd tombolasorsolás és fél 12-ig legkésőbb éjfélig tánc. Ekkor mindenképpen befejeződik a mulatság. Hívjuk és várjuk egyházközségünk minden tagját.
  • Jövő vasárnap tartja egyházunk a szokásos gyűjtést a missziók javára. Kérem a Híveket, hogy így adakozzunk minden szentmisén jövő vasárnap a perselybe.

Miserend 2017. október 16 - 22.

  • HÉTFŐ
    • 07.30 Rózsafüzér ima
  • KEDD
    • 17.30 Szabó Zoltán † 6 hetes mise
  • SZERDA
    • 07.30 Magdolna gyógyulásáért nm.
  • CSÜTÖRTÖK
    • 07.30 Nándor és Gábor † valamint élő és † cstg. nm.
  • PÉNTEK
    • 07.30 Szentmise
  • SZOMBAT
    • 07.30 Feda Gábor † temetési mise
  • VASÁRNAP
    • A plébániatempolomban (Bocskai u. 1.)
      • 08.00 Szentmise
      • 10.00 Szentmise
    • A kápolnában (Wesselényi u. 1.)
      • 18.00 Szentmise